A zene mindenki életében jelen van és mindenkiben érzéseket indít el. Én megtaláltam azt a csapatot, akik az én belsőm húrjain játszanak. Minden érzés ott van a zenéjükben, a szövegeiben. Ez egy nagy egymásra találás. Kedves Olvasó, ha szereted a rock zenét, gyere velem, és megtudod miért...
Egyedül lenni nem egyszerű. Mindenkinek hiányzik egy társ, akivel megoszthatja az életét, a dolgait, a gondolatait, akivel együtt nevethet...Rengeteg szép emlékem van, és remélem még több hasonló élmény vár a jövőben.
És most, valentin nap után egy nappal, mosolygok, ahogy elöntenek az emlékek.
A nyári éjszakában tihanyi visszhanggal szórakozni, a fűben egymás karjaiban elaludni...
Érezni a bőre illatát...
Jézusom, mielőtt elcsöpögne az oldal, gyorsan összefoglalom: ezekért a percekért, röpke pillanatokért érdemes élni. Érezni a csodát...egymás iránt.
Brutálisan jól sikerült video (és persze dal) a Depressziótól. Emlékszem, az egyetemen mindig imádták a tanárok, amikor összehasonlító elemzést készítettünk. Lássuk, mi is lehetne akkor az esszé címe: A Depresszió is fejleszthető - az együttes klippjeinek összehasonlító elemzése a kvalitás tükrében. :)
A Depresszió együttes első nagylemezének megjelenése óta (2000) tör felfelé s ma már az egyik legnépszerűbb hazai rockcsapatok egyikévé nőtte ki magát. Az összehasonlítás alapját két klipp adja: az együttes 'Itt az én időm' című dalából született videó 2002-ből illetve az együttes 10 éve jubileumi koncertturnéját összefoglaló 'Az én játékszabályom'című dal klippje.
A technikai fejlődés egyértelműen szembetűnő, bár megjegyezném, ahhoz képest, hogy az együttes igencsak babacipellőben járt 2000 környékén, egészen pofás kis videót sikerült összehozniuk: látványos, sportos, laza, kicsit megőrülős, nagyon eredeti. A banda tagjait - Ferin kívül - szinte fel sem lehet ismerni. Zoli ás Ádám a punk és deszkás stílus útvesztőjében, Dávid a dobok mögött raszta tincsekkel. Az eredeti és egyéni stílus még egyértelműen hiányzik. A dal persze kiváló, ahogyan azt a Depressziótól megszokhattuk: pörgős, vidám energiabomba.
Jó pár évvel később megjelenik a banda 10 éves jubileumi nagylemeze. 'Az én játékszabályom' egyértelműen profin elkészített videója már rajongók százait mutatja, ahogyan zúznak és pogóznak. A színpadon, nini, eggyel többen vannak, 2010-ben csatlakozott ugyanis a bandához Soda. Mindenki változott - Ferit kivéve - a fiatal kamaszok felcseperedtek, érett rockerek lettek. A hangzás a régi, erős energikus és még mindig pozitív.
Az évek tapasztalata, a népszerűség és a kemény, kitartó munka juttatta el eddig ezt a szuper bandát. És hogy ezek után mi következik? Megyünk előre, mint mindig! Márciusban új videó a 'Megyek előre' című dalból.
Az egyik dolog, ami miatt Depressziót hallgatok az, hogy a nevükkel ellentétben az egyik legpozitívabb banda, ami csak létezik. A zene adott, akármelyik sráctól származik is, a dalszöveg pedig jórészt Ferinek köszönhető.
Szeretem, hogy a Tankcsapdától eltérően ők nem káromkodnak agyba-főbe, és hogy minden egyes dalnak komoly üzenete van (na jó, a Hullák és fegyverek talán kivétel, az nagyon is Tankcsapdásra sikerült)...és hogy legtöbbször ez az üzenet pozitív.
Itt van egy nagyon jó példa: Az öröm beszél című nóta a 'Vízválasztó' albumról. Angolul csak úgy foglalnám össze: masterpiece.
Az alaptéma, a tisztelet és az elvek hiánya a mai világban itt is már az első sorokban felbukkan (Ferinél ez állandó téma). De ebben a rohanó és rohadó (!!!) világban is van remény. Hiába fertőz minket a társadalom, a felületesség, legbelül mindannyian "szépre, békére, harmóniára vágyunk". Minden generáció más, sajátos, változik. De mindegyik ugyanúgy tud szenvedni vagy szeretni. És aki figyel, az igenis meghallhatja, amikor "az öröm beszél". És ami még fontosabb, nem szabad elfojtani, 'ha megosztaná velünk a titkot.'
Sokak számára idegen és ismeretlen fogalom. Nem tudom, hova lesz ez a világ, azt viszont érzem, hogy minél inkább az anyagi oldal kerül előtérbe, a tisztelet annál inkább az árnyékos oldalra szorul.
A szülők, a pedagógusok tisztelete, egyáltalán az, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz, akikkel dolgozunk, vagy akik csak elhaladnak mellettünk az utcán a nap folyamán.
A főnököm a múlt héten kirúgta az egyik legjobb takarítónőnket, mert ő éppen akkor porszívózott, amikor telefonált. És ennyi. Szemrebbenés nélkül elbocsátotta a nőt. Persze, lehet ezt arról az oldalról is megközelíteni, hogy legalább valaki ismét megszabadult a börtönből, és valószínűleg az élet valami sokkal jobbat tartogat a számára. Nagyon remélem, és imádkozom érte...
És remélem egy napon a nagyfőnöknek is fizetnie kell majd minden tettéért. Mert igenis, minden embernek kijár a tisztelet!
Sok olyan Depresszió dal van, amit jobban szeretek ennél a szerzeménynél, de az aktualitása miatt be kell hogy előzze a többit. Mérges vagyok, mert sokszor úgy érzem, hogy azt, hogy felnőtt mód, hiszti nélkül reagálok le dolgokat, hogy 'megértem' az embereket, gyakran kihasználják. Nem szeretem, ha az előzékenységemmel visszaélnek, és úgy gondolják, hogy velem bármit meg lehet tenni, mert úgysem lesz komoly következménye. Na hát ennek itt és most kérem szépen vége. Nem kell nekem mindenkivel jóban lenni, mindenki gondját baját megérteni. PONT. Fel lehet rám készülni...MER' MOST AZTÁN ELÉG A MINDENSÉGIT!
Ha békét akarsz, készülj háborúra!
Aki nem néz szembe gondjával
Azt végül hátba szúrja
Az ember dönthet, hogy a véget hogyan várja,
térden a sárban, vagy büszkén talpon állva!
Ehhez nincs is túl sok hozzáfűzni valóm. Új év, új szokás. Egyedül folytatom és egy új feladatkörben. Egyik sem egyszerű feladat. De érzem, hogy gyógyul a felszín alatt a mag. Nincs mese, rendbe kell tenni mindent. Békével, és ép ésszel...hát kezdjük el!
Hatalmak árnyékában, élünk te és én,
Nem az utunk kezdetén, de nem is a legvégén!
Trendi lett lázadni, de ha jó ügyért teszed,
Felnőtt egyedként sem takarják el a szemed!
Nem!
Gyűlölet, félelem, vagy a mérhetetlen közöny,
A világ tendenciák, a kapzsisággal a köbön!
Így megy ez régóta, mert ilyen az emberi faj,
Döntsd el, hogy szarsz-e rá, vagy ez neked is épp olyan baj!
Elég voltam mára, az álom oltalmára bízom elmém...de jön a reggel, és a reggel új esztendőt is hoz magával. Megérkezett 2013. Az ajtón kopog. Kicsit összeszorul a gyomrom, ha erre gondolok, és félszegen nyitok ajtót.
2011-ben szinte könyörögtem, hogy legyen vége az évnek. Egy új, rémes állás után munka nélkül maradva elindultam Londonba, ahol az első hetek rettenetesen nehezek voltak. Hittem, reménykedtem 2012-ben, ami még több változást hozott. A munkám állandó maradt, pasik jöttek mentek, próbálkoztam. Egyik sem jött be. Ez egy fokkal jobb, de szintén nagyon nehéz év volt.
Most ismét itt állok, egy új esztendő hajnalán. 2013 állítólag a változás éve lesz, sok sok meglepetéssel és fordulattal.
Amit nagyon megtanultam, hogy a megbocsátható bűn a határ, és sosem lépek át ezentúl rajta. A küzdelem szebb, ha van akiért, ez nekem az édes szabadság.Van, akiért küzdjek, Önmagam, és ezt meg is fogom tenni. A világ terhét cipelnem, ma már nem kell, de reggel a harci kedvem velem kel! 2013 hozzon nekem új szerelmet, álmok megvalósulását, egészséget, rengeteg szeretet! Jó munkahelyet, és ami a legfontosabb, boldogságot végre...
Az kedvenc Depresszió dalom. Élethimnusz. Nagyon találó a cím, még kifejezőbb a zene. Ahányszor meghallgatom, érzem az élet súlyát, azt a szorítást a szívemen. Éjszaka. Minden egyes nappal közelebb kerülünk a célunk felé. Én még nem látom pontosan, mi is az, de tudom, merre megyek. Hiszem, hogy minden egyes bukással közelebb kerülök a megoldáshoz, is Isteni célhoz, ami miatt a Földre jöttem. Akármilyen nehéz is legyen egy nap, mindig hálával tölt el, hogy megélhettem. Hiszem, hogy kis dolgokban kell látni a fényt, a reményt, és ha mosolygunk, minden jobbnak lehet. Csakis mi döntjük el, hogyan indulunk neki a napnak, hogyan éljük azt, és este, ha nyugovóra térünk, megelégedést és nyugalmat érzünk, vagy kétségbeesést és bizonytalanságot.
Ahogy egy új nap a végéhez ér
Talán rájössz majd hogy miért
Teszed a dolgod az úton jársz
Egy boldog élet ízére vágysz
Vársz
Egy boldog élet ízére te is úgy vágysz
Egyedül. Ezzel a részel sokáig gondjaim voltak. Rettegtem attól, hogy egy nap majd egyedül maradok. Ami meg is történt 28 éves koromra. Egyedül a lakásomban, egy szakítás után szembesültem az évtizedes félelmemmel. A legviccesebb, hogy - bár az első napok gyilkosak voltak - kiderült, nem is olyan rémes mindez. Egyedül, azaz önmagammal lenni, befelé figyelni. Ott és akkor indultam el a fejlődés útján. Ma már ezerszer inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban, ahol nem lehetek önmagam. Teljes emberré kell válni ahhoz hogy valaki mellett ugyanazok a személyek lehessünk. És ehhez magány kell először, nem a nyüzsgés. Nem hiszek abban, amikor valaki az egyik kapcsolatból ugrik a másikba. Hogyan lehetséges az? Egyik reggel emellett, a másikon amellett ébredni fel. Mennyire egyszerűen néznek azok az emberek tükörbe?
Ismét rendbe teszem
A lelkem és az eszem
De ha nem megy indul a harc
Amíg jobb nem lesz az az arc
Aki itt van a tükrömben
Börtönőr a bőrömben
De elmém felszabadul
Békül és vadul
Még gyógyulok, felejtek, feldolgozok. Alig várom a megbocsátás pillanatát, amikor felszabadulhatok, és utamon tovább indulok, hogy megtaláljam azt a személyt, aki velem tart majd...
Az egyik legnehezebb dolog az életben az elvárásoktól való megszabadulás,a felszabadulás. Legyen az a szüleink, a társadalom vagy éppen saját magunkkal szemben felállított elvárás, nagy csatákat kell vívnunk mire megszabadulunk a béklyóktól. Ha sikerül egyáltalán.
Legtöbbször nem is látjuk, hogy szabad szolgaként élünk. Számomra teljesen természetes volt, hogy a szüleim példáját követem, megfogadom a tanácsukat. Ők mindig is a realitás talaján álltak, keményen megdolgoztak minden forintjukért, és csak nagyon keveset lazítottak. Egészen kicsi koromból emlékszem csak egy közös nyaralásra a Balatonon, többet együtt nem mentünk sehova pihenni. Nekem mindent megadtak, ez volt az elsődleges céljuk, taníttattak, és elindítottak az életben egy saját lakással. Rendes tanári munkám volt, fizetni való számláim, és rengeteg nyomás a vállamon. Mert nem ez volt a vágyam. Nagy a küzdelem, és a mai napig zajlik a csata, hogy megértessem velük, nekem nem az anyagi biztonság jelenti a boldogságot. Nem mondom, hogy megtaláltam a célom, de jó úton vagyok, elszakadva a régi életemtől, önállóan, egy új után kutatva...
A társadalom az egyik legnagyobb, a lélek egyik legnagyobb mérge. Hazugság, erkölcstelenség, túlzott materializmus, kényelemvágy. Elveszik a fény, az íz, az igaz szeretet. Nagyon nehéz megvetni a lábunkat, biztosan 2 lábbal állni a földön, nem hagyni hogy mások, ideák és eszmék befolyásoljanak minket. Annyi minden veszett el, mert sötét még az ember, ha rájön, újabb hatalmak tépik szerte széjjel.
A kapcsolataimba bele sem kezdek, bár ebben is sokat változtam az elmúlt 3 évben, még nem volt olyan kapcsolatom, amelyben totálisan önmagam lettem volna. Tele kétségekkel, bizonytalansággal, görcsösen ragaszkodtam. Nem csoda, hogy egyedül vagyok, még mindig van mit tanulnom bőven.
Ha visszagondolok életem eddigi éveire, büszke vagyok magamra, ahova jutottam. Rengeteget tanultam, fejlődtem, és ha kitartóan és szorgalmasan dolgozom tovább önmagam megfejtésén, biztosan nyerni fogok... én nyertes vagyok.
Ezért fontos, hogy lássunk, hogy ne adjuk fel Önmagunkat, harcoljunk, szeressünk. Legfőképpen önmagunkat. Amíg nem tanuljuk meg elfogadni és szeretni önmagunkat, követni álmainkat, addig mást sem fogunk tudni igazán szeretni.
Hiszek a jelekben. Minden felől zúdulnak ránk, nap mint nap. Éjszaka álmainkban, az utcán munkába menet, a könyvekben, hitünkben, megérzéseinkben.
Az álmaim ritkán beszédesek, én inkább a hétköznapi és az égi jelekben, az angyalokban hiszek. Átsegítenek a nehéz napokon, csak a segítségüket kérem, hogy oltalmazzanak, védjenek és máris jobban érzem magam.
Az ember kényelmes lény, gyakran dönt a monoton élet mellett, nem mer kilépni a komfort zónájából. Az egyszerűbb utat választja, és így az egyén és a vágyai szépen lassan elmerülnek. Én is hajlamos vagyok minderre. Tettem nagy lépéseket, és biztosan fogok is, de sokszor megelégszem kevesebbel, mint amit talán megérdemelnék. Belenyugodni egy-egy rossz szituációba, folyton ugyanazt ismételgetni (ez van, ezt kell szeretni) egyenlő az önpusztítással. Szépen lassan, belülről gyilkoljuk Önmagunkat.
Történt, ami történt, vissza nem csinálhatom már. A kérdés, hogy mindebből mennyit tanultam. Az leszek, amit megteszek, és a nagy lehetősséggel, élnem kell ha egy égi jel jön mentőövként el.
Hiszek abban, hogy nem véletlenül akkor jöttünk erre a földre, amikor jöttünk. Egy-egy nehéz helyzeteiben viccesen elképzelem magam egy felhőn ülve, életem forgatókönyvét olvasva. Hirtelen becsapom a könyvet, és felkiáltok: 'Ez nekem tetszik, oké, bevállalom a földi életet'. Biztos vagyok benne, hogy mielőtt megszülettem volna, már előre tudtam, mit vállalok, tudtam mi a célom. Ez mindig vigaszt nyújt. Mert én döntöttem így. Hogy hányszor születtem újjá, milyen fejlődéseken mentem végig, nem tudom.
Másfél éve találkoztam egy jóssal, aki közel áll az angyalokhoz és a tündérekhez is. Ő megjósolta nekem A férfit, illetve emlékszem a csillogó szemeire amikor közölte velem, hogy ebben az életben megvalósítom, amiért a földre jöttem, beteljesítem a karmám és nem kell többé újjászületnem.
Kezdem észrevenni a mintákat, a hibákat, amiket folyton elkövetek az életben. Még nagyon zűrzavaros, de kibogozom. El tudok jutni addig, hogy ne csak a baj után lássam, mi is történt. A leckét mindaddig meg fogom kapni, amíg végül nem követem el őket.
A bukás nem keserít el, nem gyengít el, sőt! Minél nehezebb, annál keményebben és kitartóbban küzdök. Mert nincs jobb kor arra, hogy éljek, és ettől kell hogy reméljek. Célom, hogy tisztán lássak, "ahol a mérgem nem ferdíti a tényt. Nincs jobb kor, nekem ebben kell meglátni a fényt."
Mind zeneileg, mind dalszövegben az egyik legkiválóbb Depresszió dal. A klipből pedig kiderül, hogy ki a legnagyobb démon az életünkben - saját magunk. Csak magunkat kell legyőznünk...
A zene minden. Lev Tolsztoj szerint "a zene az érzelmek gyorsítása. Azok az érzelmek, melyek csak nagy körülményességgel írhatók körül szavakkal, közvetlenül megnyilatkozhatnak a zene által." Heinrich Heine szerint "a gondolat és a tünemények között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan közvetítő közeg, szellem és anyag közt lebeg testetlenül, mindkettőhöz kötődve, mégis különbözve azoktól." A zene csoda.
Mint mindenkit, engem is végigkísér az életemen. A rádióban, a tv-ben, az interneten, a telefonomon, az üzletekben. Egy-egy dallam megfog, egy másik taszít. Van hogy halkan dúdolom, vagy egyszerűen csak lekapcsolom.
Az azonban még sosem fordult elő velem, hogy egy banda dalaiban saját magam és életem fedezzem fel. Tetszett a dallam, tetszett a szöveg, de olyan még nem volt, hogy zenével ennyire EGY legyek. Lassacskán jött ez az érzés, újabb és újabb dal és íme megszületett ez az oldal. A dalok által bennem keltett érzéseket osztom meg veletek, az életemet és a nagy és talán soha meg nem válaszolandó kérdéseket. Ez a mi forradalmunk.
