A zene mindenki életében jelen van és mindenkiben érzéseket indít el. Én megtaláltam azt a csapatot, akik az én belsőm húrjain játszanak. Minden érzés ott van a zenéjükben, a szövegeiben. Ez egy nagy egymásra találás. Kedves Olvasó, ha szereted a rock zenét, gyere velem, és megtudod miért...
Egyedül lenni nem egyszerű. Mindenkinek hiányzik egy társ, akivel megoszthatja az életét, a dolgait, a gondolatait, akivel együtt nevethet...Rengeteg szép emlékem van, és remélem még több hasonló élmény vár a jövőben.
És most, valentin nap után egy nappal, mosolygok, ahogy elöntenek az emlékek.
A nyári éjszakában tihanyi visszhanggal szórakozni, a fűben egymás karjaiban elaludni...
Érezni a bőre illatát...
Jézusom, mielőtt elcsöpögne az oldal, gyorsan összefoglalom: ezekért a percekért, röpke pillanatokért érdemes élni. Érezni a csodát...egymás iránt.
Brutálisan jól sikerült video (és persze dal) a Depressziótól. Emlékszem, az egyetemen mindig imádták a tanárok, amikor összehasonlító elemzést készítettünk. Lássuk, mi is lehetne akkor az esszé címe: A Depresszió is fejleszthető - az együttes klippjeinek összehasonlító elemzése a kvalitás tükrében. :)
A Depresszió együttes első nagylemezének megjelenése óta (2000) tör felfelé s ma már az egyik legnépszerűbb hazai rockcsapatok egyikévé nőtte ki magát. Az összehasonlítás alapját két klipp adja: az együttes 'Itt az én időm' című dalából született videó 2002-ből illetve az együttes 10 éve jubileumi koncertturnéját összefoglaló 'Az én játékszabályom'című dal klippje.
A technikai fejlődés egyértelműen szembetűnő, bár megjegyezném, ahhoz képest, hogy az együttes igencsak babacipellőben járt 2000 környékén, egészen pofás kis videót sikerült összehozniuk: látványos, sportos, laza, kicsit megőrülős, nagyon eredeti. A banda tagjait - Ferin kívül - szinte fel sem lehet ismerni. Zoli ás Ádám a punk és deszkás stílus útvesztőjében, Dávid a dobok mögött raszta tincsekkel. Az eredeti és egyéni stílus még egyértelműen hiányzik. A dal persze kiváló, ahogyan azt a Depressziótól megszokhattuk: pörgős, vidám energiabomba.
Jó pár évvel később megjelenik a banda 10 éves jubileumi nagylemeze. 'Az én játékszabályom' egyértelműen profin elkészített videója már rajongók százait mutatja, ahogyan zúznak és pogóznak. A színpadon, nini, eggyel többen vannak, 2010-ben csatlakozott ugyanis a bandához Soda. Mindenki változott - Ferit kivéve - a fiatal kamaszok felcseperedtek, érett rockerek lettek. A hangzás a régi, erős energikus és még mindig pozitív.
Az évek tapasztalata, a népszerűség és a kemény, kitartó munka juttatta el eddig ezt a szuper bandát. És hogy ezek után mi következik? Megyünk előre, mint mindig! Márciusban új videó a 'Megyek előre' című dalból.
Az egyik dolog, ami miatt Depressziót hallgatok az, hogy a nevükkel ellentétben az egyik legpozitívabb banda, ami csak létezik. A zene adott, akármelyik sráctól származik is, a dalszöveg pedig jórészt Ferinek köszönhető.
Szeretem, hogy a Tankcsapdától eltérően ők nem káromkodnak agyba-főbe, és hogy minden egyes dalnak komoly üzenete van (na jó, a Hullák és fegyverek talán kivétel, az nagyon is Tankcsapdásra sikerült)...és hogy legtöbbször ez az üzenet pozitív.
Itt van egy nagyon jó példa: Az öröm beszél című nóta a 'Vízválasztó' albumról. Angolul csak úgy foglalnám össze: masterpiece.
Az alaptéma, a tisztelet és az elvek hiánya a mai világban itt is már az első sorokban felbukkan (Ferinél ez állandó téma). De ebben a rohanó és rohadó (!!!) világban is van remény. Hiába fertőz minket a társadalom, a felületesség, legbelül mindannyian "szépre, békére, harmóniára vágyunk". Minden generáció más, sajátos, változik. De mindegyik ugyanúgy tud szenvedni vagy szeretni. És aki figyel, az igenis meghallhatja, amikor "az öröm beszél". És ami még fontosabb, nem szabad elfojtani, 'ha megosztaná velünk a titkot.'
Sokak számára idegen és ismeretlen fogalom. Nem tudom, hova lesz ez a világ, azt viszont érzem, hogy minél inkább az anyagi oldal kerül előtérbe, a tisztelet annál inkább az árnyékos oldalra szorul.
A szülők, a pedagógusok tisztelete, egyáltalán az, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz, akikkel dolgozunk, vagy akik csak elhaladnak mellettünk az utcán a nap folyamán.
A főnököm a múlt héten kirúgta az egyik legjobb takarítónőnket, mert ő éppen akkor porszívózott, amikor telefonált. És ennyi. Szemrebbenés nélkül elbocsátotta a nőt. Persze, lehet ezt arról az oldalról is megközelíteni, hogy legalább valaki ismét megszabadult a börtönből, és valószínűleg az élet valami sokkal jobbat tartogat a számára. Nagyon remélem, és imádkozom érte...
És remélem egy napon a nagyfőnöknek is fizetnie kell majd minden tettéért. Mert igenis, minden embernek kijár a tisztelet!
